Támogatóink

 

 

Köszöntő
Az 1990-ben megszületett magyar önkormányzati törvény nyomán létrejött önkormányzati rendszer értékelésére nemcsak a kerek évforduló miatt van szükség, hanem azért is, mert ma már nyilvánvaló, hogy a modell számtalan vonatkozásban korrekcióra, reformra szorul.

A konferencia a vélhetően számos hasonló tematikájú rendezvény sorában speciális, politikatudományi fókuszra koncentrál, jelesül arra, hogy az önkormányzati rendszer beváltotta-e a hozzá fűzött politikai reményeket? Decentralizált-e Magyarország hatalmi szerkezete? Milyen a helyi demokrácia helyzete? Vannak-e ellensúlyok a központi kormányzati hatalommal szemben? Van-e esély a regionalizált Magyarország megteremtésére?

A konferencia tematikája szorosan illeszkedik az Európa Kulturális Fővárosa programhoz és pályázathoz, annak filozófiájához, hiszen alaptézise volt, hogy a program igazolhatja a decentralizáció, s benne a kulturális decentralizáció, a regionalizmus erősségeit.

A konferencia előadói a témakör politika és államtudományi elismert művelői közül verbuválódtak, de sikerült megnyerni az önkormányzati minisztert, Pécs polgármesterét, országgyűlési képviselőket is, hogy az önkormányzatokkal kapcsolatos aktuális. gyakorlati problémák is terítékre kerülhessenek. A konferencia célközönsége az önkormányzatokkal foglalkozó viszonylag szűk politológus, szociológus szakma mellett, az önkormányzati politikusok, kormányzati szakpolitikusok, köztisztviselők, doktoranduszok köréből kerül ki.
 
A konferencia előadások anyagaiból a Tanszék kiadványt jelentet meg 2010-ben (A kiadványba szánt dolgozatokat 2010. március 18-ig várjuk)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Kákai László habilitált egyetemi docens, PTE BTK PTT

Pálné Kovács Ilona egyetemi tanár, PTE BTK PTT, MTA RKK

Tuka Ágnes egyetemi docens, tanszékvezető PTE BTK PTT